A VIZEK FOHÁSZA

Én hûsítem arcodat forró nyári napsütésben, én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után. Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet, habjaim tánca bûvöli tekintetedet. Poros gúnyádat tisztítom, egészséged õrzöm. Szépítelek, gyógyítalak, üdítelek, vidítalak. Erõmmel hajtod gépedet, malmodat. Tartom csónakodat, hordozom hajódat. Általam sarjad vetésed, én küldök termékeny esõt szikkadt kertjeidre. Ott búvom édes gyümölcseidben, a nádasok illatában rejtezem, barlangok mélyén, erdõk rejtekén, sziklák között, csúcsok fölött, posványban, sodrásban, rám találsz. Az élet bárkáit ringatom. Otthonaként velem érez megannyi lény, úszó, lebegõ állat, lengedezõ övény. Kusza hínár, tündérlõ virág, meglepõ, eleven vízivilág. Remélõ ikra, játszi poronty, lesõ harcsa, óvatos nyurga ponty. Bölcsõ vagyok, folytonos születés csöndes színpada.Kezdet vagyok, a földi élet õsanyja. Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe. Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegzõdõ reménye. Szelíd forrásként becézhetsz, érként, patakként kedvelhetsz, folyamként köszönthetsz. Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban, üdvözölsz berekben, limányban, lidérces lápon, keserû mocsárban. Csepp vagyok és óceán. Tomboló vihar és szivárvány, búvópatak és szökõár, felhõ és kút.Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág, mint lenge hópehely , tréfás jégvirág, illanó pára, gomolygó zivatar.Vízesés robaja, hullám moraja, cseppkõ csöppenése, veder csobbanása, esõ koppanása, éred dobbanása. Kék vagyok, mint a tenger, fénylõ, mint a csermely, szõke, mint a folyó, zöld, mint a tó, fehér, mint a hó. Feszítõ gõz vagyok, tanulj meg tisztelni! Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni! Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni! Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni! Buborék vagyok, tajték vagyok, szeretned kell! Hûsítõ korsó vagyok, heves zuhany vagyok, élvezned kell! Tükör vagyok, arcod vagyok. Hullám és híd, part és a víz. Erõ és báj, folyó és táj, úszás és merülés, áldás és könyörgés, értened kell! 

Víz vagyok.Õrizned kell!

(Lehoczki János)